
A Láng & Főző szalon szolgálatában egy újabb kollekcióval érkezünk!
Egy dinamikus, lendületes szépségszalon Sopron szívében, ahol több mint 20 szakember dolgozik nap mint nap azért, hogy kielégítse a mindennapos vendégigényeket. Igen, ez bizony az LF Salon, akinek munkatársai 2001 óta igyekeznek még boldogabbá tenni a szépülni vágyó embereket. Pedikűr, manikűr, kozmetika, na és persze fodrászat minden mennyiségben. Ismerd meg a Láng & Főző Szalon filozófiáját öt frizurakollekció tükrében!
Láng & Főző filozófia
– Együtt, szenvedéllyel a hajért –
“Hiszünk abban, hogy mindenki egyéniség. Hiszünk az alkotás szabadságában, a munkatársaink kreativitásában, a divat örök körforgásában, és hiszünk a vendégeink és partnereink barátságában. A precizitás, az új utak keresése, az alkotás öröme és a feltörekvő új nemzedék közös erőkkel alkotta meg a következő négy frizurakollekciót, amelyek egy egészet alkotva megtestesítik az LF SALON szakmai hitvallását. Az alkotás során a teljes szakmai stáb maximális erőbedobással vett részt a munkában a tanulóktól kezdve, a mestereken, a kozmetikusokon keresztül, egészen a fodrászokig. Együtt, szenvedéllyel a hajért!” – LF Salon
Szeretnél közelebbről is megismerkedni a Láng & Főző Szalon filozófiájával? Kattints a #-gel jelölt címekre, és máris elirányítunk téged a csapat változatos és kreatív kollekcióinak különálló dimenzióiba!
#1 The Hollywood Wave Collection
- 50-es évek
- elegancia
- feminin kibontakozás
#2 The Marshmallow & Ice Man Collection
- nyár
- pezsgés
- party hangulat
#3 Black & White Collection
- letisztultság
- ellentét és párhuzam
- kontraszt
#4 The Philosophy Collection
- kortalan szépség
- büszkeség és bátorság
- különlegesség
#5 The Urban Glow Collection
- éjszakai pezsgés
- energia
- rátermettség
Még több inspirálódásért keresd fel az LF Salon hivatalos Facebook oldalát, ahol még számos fodrászati inspirációval találkozhatsz – mutatjuk az utat:
Láng és Főző Szalon Facebook Page
Készítette: Fodrászinfó
Ha érdekesnek találtad, köszönjük, ha te is megosztod a cikket fodrász ismerőseiddel.
Közzétéve: 2021-07-02 18:41