2020-09-21 15:48

A fodrászszalonok sem kivételek a kötelező maszkhasználat szabálya alól.
A koronavírus első hulláma után kicsit mindannyian fellélegezhettünk. A fodrászszalonok újra kinyitottak, a szakmai oktatások többé már nem csak az online térben voltak elérhetők, és a vendégek is boldogan tértek haza új frizurájukkal. Tudtuk azonban, hogy a történetnek itt még koránt sincs vége, így a mindennapos rutinnak a fokozott higiéné is a részévé vált. A maszkhasználat mindvégig a fodrásztopikok központi témája maradt, azonban mostantól nincs kibúvó, a kormány döntött: a fodrászszalonokban is kötelező a maszkviselet!
Kötelező maszkhasználat a fodrászszalonban
A COVID-19 terjedésével gyökerestől megváltozott az életünk. Talán mindannyiunk nevében kijelenthetjük, hogy ez a járványhelyzet bebizonyította számunkra, hogy sokkal jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre és egymásra. Az első hullám alkalmával a kormány nem kötelezte a fodrászszalonok bezárását, kizárólag a fokozott higiénés helyzet fenntartására hívta fel a figyelmet. Ebből kifolyólag számos parázsvitába ütköztünk, hiszen nem mindenki számára volt járható út, hogy önkéntes karanténba vonuljon. Később ugyanilyen kérdéskörré vált a maszkhasználat is, ami azonban most a hivatalos rendelettel egyértelművé teszi a fodrászok és a vendégek kötelezettségét is: íme az ehhez tartozó etikett és a hivatalos jogszabály.
Maszviselés etikett a fodrászszalonban:
- A belépés pillanatától egészen a szolgáltatás végéig a fodrász és a vendég is viseljen maszkot!
- A maszkot mindvégig az orrodat és szádat takarva használd, azaz ne húzd le az álladra!
- Tartsd be a köhögési etikett szabályait: használj papírzsebkendőt, ha viszont nem akad éppen a kezed ügyébe, akkor a könyökhajlatodba köhögj/tüsszents!
- A szolgáltatás előtt és után is fertőtlenítsd a kezedet!
- Ha lehetséges, használjátok az érintésmentes fizetési módot!
- Fodrászként úgy biztosíts időpontot a vendégeid számára, hogy minél kevesebben tartózkodjanak egy légtérben! (Pl.: Két vendég között tarts nagyobb szünetet, hogy késések esetén se kelljen több embernek egyszerre várakozni a szalonban!)
Hivatalos jogszabály – Magyar Közlöny
Készítette: Fodrászinfó
Forrás: Magyar Közlöny
Lájkold és oszd meg cikkünket, hogy mindenki időben értesüljön az új jogszabályról – köszönjük!
Közzétéve: 2020-09-21 15:48