Ismerd meg a II. Online Szépész Kupa győztes pályamunkáit!

online-szepesz-kupa-gyoztes-palyamunkak-cover

Az alkotások magukért beszélnek, itt az Online Szépész Kupa győztes munkái!

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum szervezésében, tavaly újra megrendezték az Online Szépész Kupát. A versenylehetőség a szépségipar növendékeinek szólt; az ország bármely pontjáról jelentkezhettek az ambíciózus fialatok. Az elődöntő 2021. december 16-án zajlott, a győztes pályamunkákat pedig a napokban hirdették ki. Mivel fontosnak tartjuk, hogy a kozmetikus és fodrász szakma legfiatalabb tagjai is figyelmet kapjanak, ezért most elhoztuk a legjobbnak bizonyult pályamunkákat – gyere, és nézd végig velünk az Online Szépész Kupa győztes versenyzőinek eszméletlen menő és kreatív alkotásait!

Tehetséges fiatalok, kreatív alkotások és egy nagyszerű lehetőség

Ahogyan más szakmák esetében, úgy a szépségipar berkein belül is nagy jelentőséggel bírnak a versenylehetőségek. Az ember igazán ekkor láthatja meg és élheti át először a hivatásában az önfeledt szabadságot és kreativitást. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy más esetben ilyen nem történhet, de tény, hogy vannak dolgok, amiket egy-egy drukkhelyzet képes csak megtanítani.

online-szepesz-kupa-plakat

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikuma mindig szívügyének tekintette, hogy a “kezei” közül erős, elszánt és tehetséges fiatalok kerüljenek ki, ezért mindent megtesz azért, hogy tanulói az iskolapadon kívül is fejlődhessenek és inspirálódhassanak. Így a leendő fodrászok és kozmetikusok számára (először 2020-ban, majd 2021-ben is) megszervezte az Online Szépész Kupát, ami újabb lehetőséget teremtett arra, hogy a szépségipar növendékei összemérhessék a tudásukat. A diákok ezúttal csapatokban is jelentkezhettek hat kategóriában:

  • fashion week (itt a sminket, a frizurát és a stylingot a szakágak zsűrijei közösen bírálták),
  • fantázia frizura,
  • alkalmi smink (Kozmetikus I-II. szint),
  • fantázia smink (Kozmetikus I-II. szint).

A kategóriák között nem voltak markáns határvonalak, a szép frizura és smink mindegyik esetében kéz a kézben járt. Az eredmények végül január 14-én születtek meg, amiket most el is hoztunk számodra. De még mielőtt végiggörgetnéd az Online Szépész Kupa győztes pályamunkáit, hozzá kell tegyük, szerintünk egészen elképesztő a fiataloknak az a tudása és fantáziadús hozzáállása a szakmához, amivel a képek nézegetése közben szembesültünk. Reméljük, hogy benned is hasonló érzéseket kelt majd, most pedig jöhetnek is a nyertesek nevei és alkotásai! Vajon a Te ízlésed szerint hogyan alakulnának az eredmények? 😉

A II. Online Szépész Kupa győztes pályamunkái

1) FANTÁZIA FRIZURA KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Lénárt Nikolett

szepesz-kupa-fantazia-frizura-elso-helyezett-lenart-nikolett

MÁSODIK HELYEZETT & REVLON KÜLÖNDÍJ: Schlégli Júlia

szepesz-kupa-fantazia-frizura-masodik-helyezett-schlegli-julia

HARMADIK HELYEZETT: Horesnyi Fanni

szepesz-kupa-fantazia-frizura-harmadik-helyezett-horesnyi-fanni

NEGYEDIK HELYEZETT & MATRIX KÜLÖNDÍJ: Magyar Kitti

szepesz-kupa-fantazia-frizura-negyedik-helyezett-magyar-kitti

ÖTÖDIK HELYEZETT: Ignácz Zsanett

szepesz-kupa-fantazia-frizura-otodik-helyezett-ignacz-zsanett

HATODIK HELYEZETT: Wágner Andrea

szepesz-kupa-fantazia-frizura-hatodik-helyezett-wagner-andrea

2) JUNIOR FASHION WEEK KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Lakatos Vivien és Érsek Ivett

szepesz-kupa-fashion-week-elso-helyezett-lakatos-vivien-ersek-ivett

MÁSODIK HELYEZETT: Márton Luca

szepesz-kupa-fashion-week-masodik-helyezett-marton-luca

HARMADIK HELYEZETT: Németh Anna, Konkoly Vivien és Kovács Eszter

szepesz-kupa-fashion-week-harmadik-helyezett-nemeth-anna-konkoly-vivien-kovacs-eszter

NEGYEDIK HELYEZETT: Kardos Nóra és Lukács Nikolett

szepesz-kupa-fashion-week-negyedik-helyezett-kardos-nora-lukacs-nikolett

ÖTÖDIK HELYEZETT: Dobler Lili, Juhász Helga és Németh Emese

szepesz-kupa-fashion-week-otodik-helyezett-dobler-lili-juhasz-helga-nemeth-emese

3) ALKALMI SMINK (KOZMETIKUS I.) KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Balogh Réka

szepesz-kupa-alkalmi-smink-elso-helyezett-balogh-reka

MÁSODIK HELYEZETT: Kóris Csenge Vanda

szepesz-kupa-alkalmi-smink-masodik-helyezett-koris-csenge

HARMADIK HELYEZETT: Molnár Dorina Panna

szepesz-kupa-alkalmi-smink-harmadik-helyezett-molnar-dorina-panna

NEGYEDIK HELYEZETT: Egri Szimonetta Mária

szepesz-kupa-alkalmi-smink-negyedik-helyezett-egri-szimonetta-maria

ÖTÖDIK HELYEZETT: Lehoczky Krisztina

szepesz-kupa-alkalmi-smink-otodik-helyezett-lehoczkykrisztina

HATODIK HELYEZETT: Nagy Viktória

szepesz-kupa-alkalmi-smink-hatodik-helyezett-nagy-viktoria

4) ALKALMI SMINK (KOZMETIKUS II.) KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Dianovics Viktória

szepesz-kupa-alkalmi-smink-elso-helyezett-dianovics-viktoria

MÁSODIK HELYEZETT: Bohn Zsófia

szepesz-kupa-alkalmi-smink-masodik-helyezett-bohn-zsofia

HARMADIK HELYEZETT: Pölös Helga

szepesz-kupa-alkalmi-smink-harmadik-helyezett-polos-helga

NEGYEDIK HELYEZETT: Pongó Alexandra

szepesz-kupa-alkalmi-smink-negyedik-helyezett-pongo-alexandra

ÖTÖDIK HELYEZETT: Szabó Kincső

szepesz-kupa-alkalmi-smink-otodik-helyezett-szabo-kincso

HATODIK HELYEZETT: Wirth Krisztina

szepesz-kupa-alkalmi-smink-hatodik-helyezett-wirth-krisztina

5) FANTÁZIA SMINK (KOZMETIKUS I.) KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Gelencsér Jázmin

szepesz-kupa-fantazia-smink-elso-helyezett-gelencser-jazmin

MÁSODIK HELYEZETT: Sávai Dorina

szepesz-kupa-fantazia-smink-masodik-helyezett-savai-dorina

HARMADIK HELYEZETT: Németh Emese

szepesz-kupa-fantaia-smink-harmadik-helyezett-nemeth-emese

NEGYEDIK HELYEZETT: Lipka Kíra

szepesz-kupa-fantaia-smink-negyedik-helyezett-lipka-kira

ÖTÖDIK HELYEZETT: Vaskó Vivien

szepesz-kupa-fantaia-smink-otodik-helyezett-vasko-vivien

HATODIK HELYEZETT: Tóth Elizabeth

szepesz-kupa-fantazia-smink-hatodik-helyezett-toth-elizabeth

6) FANTÁZIA SMINK (KOZMETIKUS II.) KATEGÓRIA

ELSŐ HELYEZETT: Bohn Zsófia

szepesz-kupa-fantazia-smink-elso-helyezett-bohn-zsofia

MÁSODIK HELYEZETT: Andorka Jázmin

szepesz-kupa-fantazia-smink-masodik-helyezett-andorka-jazmin

HARMADIK HELYEZETT: Dianovics Viktória

szepesz-kupa-fantazia-smink-harmadik-helyezett-dianovics-viktoria

NEGYEDIK HELYEZETT & KÜLÖNDÍJAS: Csesznek Daniella

szepesz-kupa-fantazia-smink-negyedik-helyezett-csesznek-daniella

ÖTÖDIK HELYEZETT: Horváth Dorottya

szepesz-kupa-fantazia-smink-otodik-helyezett-horvath-dorottya

HATODIK HELYEZETT: Makrai Csenge

szepesz-kupa-fantazia-smink-hatodik-helyezett-makrai-csenge

A Fodrászinfó csapata is szívből gratulál a II. Online Szépész Kupa győztes és tehetséges fiataljainak! 🥰

 

Készítette: Fodrászinfó

Forrás és képek: Online Szépész Kupa szervezői csapata

Lájkold és oszd meg a cikket, hogy mások is megcsodálhassák a győztes munkákat – köszönjük! 🙌

Közzétéve: 2022-01-20 13:37