
Ózonos-ionos gőzbúra, ha spórolni szeretnél az időddel!
A felgyorsult világ hozadéka a “mindent azonnal, de rögtön” elv. Nem véletlen, hogy a vendégek is sürgősen és villámgyors kezelésekkel szeretnék rendbehozni vagy megújítani a frizurájukat. Szerencsére ma már több olyan professzionális termék és eszköz is található a piacon, ami kiszolgálja ezeket az igényeket. Tudtad például, hogy az ózonos-ionos gőzbúra használatával akár 8+3 perc is elég a hajfesték hatóidejének?
Cikkünkből megismerheted az ózonos-ionos gőzbúra:
- mögött álló technológia lényegét,
- jelentőségét,
- jótékony hatását.
Tehát egy lényegre törő technikai ismertető mentén komplett képet kapsz a fodrászati technológia innovációjáról, miközben arra is rávilágítunk miért tartjuk napjaink egyik elengedhetetlen fodrászati eszközének az ózonos-ionos gőzbúrát. Tudj meg mindent!
Gőzbúra vs. ózonos-ionos gőzbúra
A gőz előnyeit már régóta ismerjük és használjuk, ugyanis a Közel-Keleten hamar felismerték, hogy a szépségápolásnak ez az egyik fontos összetevője. Ennek köszönhetően a gőzbúrák hamar a fodrászatok nélkülözhetetlen eszközei lettek. Idővel azonban ennél is többre volt szükség ahhoz, hogy a mai “mindent és azonnal” igényeket is ki tudják szolgálni a szakemberek.
Erre reflektálva a Müster&Dikson kifejlesztette korunk egyik leginnovatívabb okos gépezetét, az ózonos-ionos gőzbúrát, ami már nem csak a gőz, de az ózon és ion pozitívumait is fel tudja használni a búra jótékony hatásához. Lássuk, miben rejlik a három összetevő kombinációjának titka!
Mire jó a gőz, az ózon és az ion használata a fodrászatban?
A gőz növeli a haj befogadóképességét
A gőznek köztudottan rengeteg pozitív hatása van. Többek között:
- felnyitja a pórusokat,
- eltávolítja az elhalt hámsejteket,
- javítja a keringést,
- a hője vérbőséget okoz,
- mélyenható tisztító ereje növeli a bőrtisztítás hatékonyságát.
Tulajdonképpen a gőz felel azért, hogy befogadóbbá tegye a hajat és növelje a különböző kezelések hatékonyságát.
Az ózon és a gőz kombinációjával fenntartható a fejbőr egészsége
Az ózonterápia sem egy újkeletű dolog, a kozmetikában, de a hajgyógyászat területén is már vagy egy évszázada alkalmazzák. Jótékony szerepe mélytisztító és gyulladáscsökkentő hatásában mutatkozik meg, amit a gőzzel együtt fejt ki. Tehát az ózon bakteriális hatása függ a víz (vagy gőz) jelenlététől. Közvetlenül a kezelt területen segít, miközben a fejbőrt is rugalmasabbá és fényesebbé teszi.
Az ionok növelik a test oxigenizációját
Azok a negatív ionok, amiket ózonnal kombináltak, jelentős hatással vannak a szöveti légzésre, a test oxigenizációjának növelésére, de a bőrt is intenzíven ápolják. Mindemellett a negatív ionok renkívül híresek nyugtató és izomlazító hatásukról is.
Gyors és csodaszép hajfestési eredmény az ózonos-ionos gőzbúrával
Milyen hatást gyakorol tehát az ózonos-ionos gőzbúra?
A korábban említett három elem (ózon, ion és gőz) együttes hatása nem mindennapi szépségápolási megoldást kínál a fodrászoknak és vendégeiknek. A mélytisztító hatás mellett még a fodrászati eljárások hatóidejét is lecsökkenti – háromnegyed óra helyett csupán 8+3 percet vesz igénybe.
Ez elsősorban az ózonmolekulák nagyfokú oxidációs képességének köszönhető, mert stimulálja a hidrogén-peroxid hatását és felgyorsítja a hajfestést. Mivel a haj szerkezete elsősorban pont a hidrogén-peroxid hatóideje alatt roncsolódik, az ózonos-ionos gőzbúrával nem csak a kémiai igénybevétel időtartama redukálódik, de a hajproblémák kialakulásának kockázata is.
Így az ózonos-ionos gőzbúra használatának köszönhetően:
- Jelentősen lecsökkenhet a hatóidő, teljesen mindegy, hogy milyen termékkel vagy milyen technikával történik a hajszínváltoztatás.
- A hajszerkezet intenzív ápolást és védelmet kap: a három elem keveréke hidratálja, fényessé és ragyogóvá varázsolja.
- Csökken a haj statikussága, ezért amellett, hogy a tincsek dúsabbá válnak, még kifésülni is könnyebb őket.
- Korlátozódik a faggyútermelés, ezáltal pedig a fejbőr korpásodása.
- Javulás érhető el a festett haj intenzitásának hosszú távú megtartásában. A gőz, az ion és az ózon segít, hogy a színezőanyag jobban tapadjon a haj természetes alkotórészeihez.
Mit tapasztal ebből a vendég?
Kizárólag a szépülési folyamat élményét, és azt is gyors és hatékony módon. Az iMaster ózonos-ionos gőzbúráinak 24 programja van, amik közül a leghosszabb sem több 15 percnél. Ennyi idő éppen elég a feltöltődéshez, de még a Facebook-feed teljes lecsekkolásához is.
Ózonos-ionos gőzbúra Fodrászinfó szemmel
Napjainkban különösen fontosnak tartjuk az olyan innovatív gépek használatát, mint amilyen az ózonos-ionos gőzbúra. Tökéletes kombinációja a hatékony és mégis egészségtudatos megoldásoknak, miközben a versenytársakkal szemben is hatalmas előny.
A jelenlegi gazdasági helyzet pedig nem indokol mást, minthogy megújuljunk, fejlődjünk és a jövőbe tekintsünk – csak így tudjuk sikeresen fenntartani a vállalkozásunkat. Bár jól tudjuk, hogy a fejlődésnek mindig van egy anyagi vonzata – ami sokszor jelentős összeget takar -, de számold csak ki: mennyivel több vendéget tudsz fogadni egy nap 8+3 perces hatóidővel! Na, ugye…
A legjobb, hogy a Münster&Dikson okos gépezetei egy teljes napig ingyen tesztelhetők. Nincs zsákbamacska, nincs rizikófaktor, díjmentesen és testközelből figyelheted meg a korszerű gőzbúra működését. Hívd el legkritikusabb vendégeid a próbanapra, hogy 100%-ig meg tudj bizonyosodni az iMaster-gőzbúrák hatékonyságáról!
Tesztelnél? Kattints:
Szöveg: fodraszinfo.com
Képek: Müster&Dikson
Hasznosnak találtad a cikket? Köszönjük a lájkot és a megosztást! 🙌
Közzétéve: 2022-10-10 11:11